Itt láthattok pár fontosabb információt a rockzenei életben!

Radics Béla emlékkoncert

Radics Béla Csepel díszpolgára, posztumusz lett!

Tiszteletére, halálának 30. évfordulójára emlékkoncert várható szeptember 22.-én a Csokonai Művelődési Házban!
Legtöbb pályatársával találkozhattok eme nemes napon, ezek közül is a nagyobb nevek a plakáton!
Mindenkit szeretettel várunk!



Nem csalódott a több százezer ember...

Tavaly év végén erősítették meg a hírt, hogy újra össze áll az ős Black Sabbath, 33 év után elkészíti első új lemezét, és világkörüli turnéra indul.
Tony Iommi azonban időközben limfómával küzd, így a zenekar tervein változtatni kellett. A Black Sabbath a korábban tervezett európai helyszínek közül kizárólag a brit Download Festival színpadán lépett fel június 10-én, vasárnap. Legutóbb is itt álltak össze újra 2005-ben.
(Ha valakinek meg van ez a koncert HD minőségben, kettő felvételt adnék érte.)
Az idei koncertről lejjebb láthattok kis részletet, mint látható idén is több százezer ember tombolta végig a koncertet!





Jon Lord az égi zenekarban


71 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Jon Lord, minden idők egyik legnagyobb rockbillentyűse, a Deep Purple egyik alapító tagja, akinél tavaly nyáron diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. Az alább látható videó abból az időszakból való, amikor a világ legjobb zenekarává választották őket!!!  Itt Lord még ereje teljében, megláthatjuk, hallhatjuk mekkora zenész volt, és mekkora banda volt a Purple!




A nagyobb magyar rock legendák koncertjeit itt láthatjátok plakát szerűen!